Verséneklés és acapella éneklés

 A VESZÉLYEK ISTENE Reinitz Bélának küldöm. Diadalnak diadal-gyászutján Üdvözöllek, veszélyek Istene, Tarka Isten, kit Düh méhe fogant, Gőgöknek gőgje, nagy Gőg, az enyém. Künn csatázván, hajh, nevettelek sokszor, Nyert csatáinknak bal osztályosát, Balga kötések balgult frigyesét, De ma már sejtem isteni erőd. Ha ki fölkapott vércse-lecsapáskor S vitt gyöngéd kézzel zúgba kedvesen, Vagy Égre-dobón nyílként hajitott, Te voltál mindig, ős, bennemi Gőg. Ős, bennemi Gőg, pogány ön-szerelmem, Vércsíkos fényű, intő rendelés, Ki kergés helyett hős célba tekint, Ki nem magáért gőgöli magát. Ki magát ritkán szereti magáért, Vagy ha magáért, méltán és nagyon, Vagy bármiképpen, mindig görcsösen, Avagy bárkit is, de mindig szeret. Kinek parancsul így parancsolódott, De kinek nincsen más Istene, nincs S más hajtója telt, nagy sorsa felé, Mint hős, kijátszott énje, Gőg-ura. Tetszett sorsomnak amarra fordulni, Honnan jól látszik minden, ami van, Minden, ami volt s minden, ami vár S künnről megj...

Mi az a kulturális örökség?  A kulturális örökség tárgyi elemeket (műemlékek, épületek, műtárgyak) és immateriális elemeket (hagyományok, nyelvek, szájtörténelem) egyaránt felölel. Egy közösség identitását, történelmét és értékeit képviseli. A kulturális örökség széles körének megértése kulcsfontosságú a folytonosságának védelmét és előmozdítását célzó átfogó stratégiák kidolgozásához.  Miért fontos a kulturális örökség?  A kulturális örökség társadalmi kohéziót, gazdasági lehetőségeket és oktatási értéket biztosít. Hozzájárul a közösség identitástudatához és a folytonossághoz. Az olyan kihívások azonban, mint az urbanizáció, az éghajlatváltozás és a globalizáció, veszélyeztetik a fennmaradását, és stratégiai megőrzési erőfeszítéseket tesznek szükségessé.  A kulturális örökség megőrzésének kihívásai  A jogi korlátoktól és az erőforrások korlátaitól kezdve a politikai konfliktusokig és etikai megfontolásokig (pl. gyarmati örökségek) ez a rész foglalkozik az öröks...

A mikor egy gyerek első babona-dalocskáját motyogja, egy közösség egy régi népballadát zeng ünnepen, vagy egy nagymama unokájának ugyanazt a bölcsődalát énekli, amelyet ő is gyerekkorában hallott, akkor nem csupán hangokat adnak ki – egy ősi hagyomány élő fonalát szövik tovább. A vers éneklése kiemelkedő szerepet játszik a kulturális örökség megőrzésében, és ennek számos mélyreható oka van: Az Emlékezet Mestere: Mnemonikus Varázsa Ritmus és rím:  A versek szigorú vagy lazabb ritmusa, a rímek kötöttsége rendkívül hatékony emlékezeti segédeszköz. Az információ (történet, tanács, hit, szokásleírás) így sokkal könnyebben rögzül a memóriában, mint prózai formában. Gondoljunk a gyerekjátékok mondókáira vagy a régi történelmi balladákra – a ritmus "viszi magával" a szöveget. Ismétlés és struktúra:  A versszakok, refrének állandó ismétlődése lehetővé teszi, hogy a teljes tartalom fokozatosan, darabonként épüljön fel a memóriában, és könnyen visszidézhető legyen. A Történelem és Szoká...

   Móricz Zsigmond: Magyar fa A rámcsodáló arcok szembefordúltak, a hódoló szemek fejszét meredeznek, a szavazó szájak pereatot üvöltenek. Magyarságom életalmájáról, le akarják hámozni a magyart. Magyarnak: alma, embernek: gyümölcs; szabjátok; vágjátok, zúzzátok, minél mélyebbre juttok, annál almább: a legmélyén, a kis barna magban, az egész terebély almafa ott van s ágadzik, bogadzik, leveledzik s gyümölcsöz nektek. Nyugalmukban megzavart boldogok az Igazság tömérdeksége tövén galyakra, levelekre, a harasztra esküsznek. Igazság mind: igen, de az Igazság hulló törmelékei, árnyékában tengődő igenek. A fa enyém, az egeket verő, melynek ágain madarak fészkelnek s gyümölcsén élnek. A fa enyém s ti mindenek, övéi és evői, én vagyok a Fa. És létem kiterítem, jöjjetek, gyönyörködjetek, vígadjatok, lakmározzatok rajtam!

 Móricz Zsigmond: Magyar fa A rámcsodáló arcok szembefordúltak, a hódoló szemek fejszét meredeznek, a szavazó szájak pereatot üvöltenek. Magyarságom életalmájáról, le akarják hámozni a magyart. Magyarnak: alma, embernek: gyümölcs; szabjátok; vágjátok, zúzzátok, minél mélyebbre juttok, annál almább: a legmélyén, a kis barna magban, az egész terebély almafa ott van s ágadzik, bogadzik, leveledzik s gyümölcsöz nektek. Nyugalmukban megzavart boldogok az Igazság tömérdeksége tövén galyakra, levelekre, a harasztra esküsznek. Igazság mind: igen, de az Igazság hulló törmelékei, árnyékában tengődő igenek. A fa enyém, az egeket verő, melynek ágain madarak fészkelnek s gyümölcsén élnek. A fa enyém s ti mindenek, övéi és evői, én vagyok a Fa. És létem kiterítem, jöjjetek, gyönyörködjetek, vígadjatok, lakmározzatok rajtam!

Petőfi Sándor: A farkasok dala Süvölt a zivatar A felhős ég alatt, A tél iker fia, Eső és hó szakad. Kietlen pusztaság Ez, amelyben lakunk; Nincs egy bokor se’, hol Meghúzhatnók magunk. Itt kívül a hideg, Az éhség ott belül, E kettős üldözőnk Kinoz kegyetlenül; S amott a harmadik: A töltött fegyverek. A fehér hóra le Piros vérünk csepeg. Fázunk és éhezünk S átlőve oldalunk, Részünk minden nyomor… De szabadok vagyunk!

Reményik Sándor: Kegyelem Először sírsz. Azután átkozódsz. Aztán imádkozol. Aztán megfeszíted Körömszakadtig maradék-erőd. Akarsz, egetostromló akarattal – S a lehetetlenség konok falán Zúzod véresre koponyád. Azután elalélsz. S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz. Utoljára is tompa kábulattal, Szótalanul, gondolattalanul Mondod magadnak: mindegy, mindhiába: A bűn, a betegség, a nyomorúság, A mindennapi szörnyű szürkeség Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés! S akkor – magától – megnyílik az ég, Mely nem tárult ki átokra, imára, Erő, akarat, kétségbeesés, Bűnbánat – hasztalanul ostromolták. Akkor megnyílik magától az ég, S egy pici csillag sétál szembe véled, S olyan közel jön, szépen mosolyogva, Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull. Akkor – magától – szűnik a vihar, Akkor – magától – minden elcsitul, Akkor – magától – éled a remény. Álomfáidnak minden aranyágán Csak úgy magától – friss gyümölcs terem. Ez a magától: ez a Kegyelem.